Torta díszítésének (krémmel történő bevonásának) két titka

icingcakewithspatula

Torta díszítésének (krémmel történő bevonásának) két titka

A torta díszítése, bevonása krémmel, mindig egy nehéz feladatnak tűnik, nem sikerül egyenletesen eloszlatni a krémet a sütemény tetején és oldalán, ha pedig már meglennénk vele, akkor nem vagyunk teljesen elégedettek azzal, hogy a krémünk felszíne nem szép sima, hanem látszik itt-ott, egy-egy félbe hagyott mozdulatnak köszönhetően a kisebb-nagyobb egyenlőtlenségek, és azok határvonalai. Most ezeknek a kiküszöbölését fogjuk megmutatni, mert hiába tűnik bonyolultnak ez a művelet, valójában nem az. Csupán két titka van a tökéletes torta krémmel való díszítésének, bevonásának, amit most megmutatunk nektek:

1. Lépés:

A már megtöltött tortalapunkat ráhelyezzük egy forgatható tortaállványra (első titok), és egy nagyobb mennyiséget az elkészített vajkrémünkből felviszünk egy széles spatula (második titok) segítségével a tortalap közepére.

2. Lépés:

Spatula segítségével középről kifelé haladva, oszlassuk  el egyenletesen a krémet a torta felszínén. Ezt úgy érhetjük el hogy a spatulánkat a tortára helyezzük és mozdulatlanul egy ponton tartjuk, miközben a forgatható tortaállványt lassan, de folyamatosan pörgetjük alatta. Így teljesen sima felszínt kap a tortánk.

3. Lépés:

A torta díszítését és bevonását az oldalára spatulával felvitt krémmel fogjuk befejezni. Vegyünk a spatulánkra egy nagyobb mennyiségű krémet és a torta oldalához érintjük a spatulát, miközben a forgatható tortaállványt folyamatosan pörgetve veszi fel a torta a spatuláról a krémünket. Ezt a folyamatot végezzük addig, míg a torta minden oldalát egységesen borítja a krém. Ekkor megkezdhetjük a krém simítását. A spatulánkat a torta oldalához tartva mozdulatlanul egy pontra helyezzük és a másik kezünkkel pörgessünk egyet a tortaállványunkon, és már kész is a tortánk díszítése, bevonása, szép egyenletes krém réteget kaptunk.

 

Minden hozzávalót és kelléket egy helyen megtalálsz és beszerezhetsz, itt az Édes Ízek oldalán a Termékeink menüpontban. Legyen minél kényelmesebb, átláthatóbb és egyszerűbb a hozzávalók beszerzése, ebben segítünk mi neked!

Szerző: Eniko