Cilinderes, emeletes torta

 

 

Hozzávalók:

Eszközök:

 Elkészítés:

1., Lépés: A torta beöltése és burkolása

Piskótáinkat két méretben süssük meg egy 25 cm átmérőjű sütőformában és egy 15 cm sütőformában. Hagyjuk a piskótánkat teljesen kihűlni, csak ezt követően töltsük be kívánt ízesítésű krémmel.

Krémmel betöltött és kihűtött tortánkat a fondanttal való burkolás előtt vajas krémmel kenjük le egy Kenőkés segítségével a tortánkat. Ezt követően tegyük be a hűtőbe, hogy rádermedjen a vajas krém.

A burkoláshoz világoskék színű CC fondant a  Fondant nyújtó sablonon a nagy méretű fondant nyújtóval kinyújtjuk, majd egy mozdulattal ráborítjuk a sablonon lévő fondantot a tortára, szépen eldolgozzuk a ráncokat és fondant simítóval kialakítjuk az éleket a torta szélén, az oldalán pedig egyenletesen eldolgozzuk a fondantot. Ügyeljünk arra is, hogy a színek kontrasztban legyenek, így az alátétet is úgy válasszuk meg, hogy színben passzoljon a tortához.  Egy fekete színű alátétet helyeztem a torta alá, amit egyszerűen el tudunk készíteni, egyszerűen fekete színű CC fondanttal leburkoljuk a torta alátét felületét, amire a tortát tesszük.
 2. Lépés: Az alsó szint díszítéséhez szintén fekete színű CC fondantot használunk, amit vékonyra nyújtunk, majd modellező penge segítségével kivágunk belőle egy bajusz formát, valamin egy vékony csíkot, melyet a tortára cc ehető ragasztó segítségével rögzítünk fel a képen látható módon.

 

 


3. Lépés: Az ehető díszek készítése.

Fehér színű cc fondantból egy kis csokornyakkendőt vágunk ki modellező penge segítségével. A fehér csokornyakkendőt tovább díszítjük a fekete színű cc fondantból a képen látható módon kivágott cikcakkos mintával.

Csokornyakkendő közepére egy kis darab fekete színű cc fondant darabot helyezünk. A csokornyakkendőt a torta a oldalára ragasztott fekete vékony csíkra helyezzük és cc ehető ragasztóval rögzítjük e fölé kerül majd a bajusz is.

 

 

 4. Lépés: A Cilinder elkészítése.

A felső szintet fekete színű cc fondanttal burkoljuk le. Itt egy kis trükk következik, hiszen a cilinder karimáját is el kell készítenünk, ezért a tortát egy kis alátétre helyezzük, melynek a közepét előre kivágtuk, hogy a műanyag tartó rudat majd át tudjuk rajta dugni a felső szint ráhelyezésénél.

A burkolást úgy végezzük, hogy az alátétet is fedje a fondant, ezzel egy peremet készítünk a tortának és így helyezzük fel a kék színű tortánkra.

5. Lépés: Utolsó lépések.

A cilinder kis pereme köré egy szatén szalagot teszünk díszítő csík gyanánt.

 

 

 

 

 

 

Agócs Norbert
Burny’s Cakes

Minden hozzávalót és kelléket egy helyen megtalálsz és beszerezhetsz, itt az Édes Ízek oldalán a Termékek menüpontban. Legyen minél kényelmesebb, átláthatóbb és egyszerűbb a hozzávalók beszerzése, ebben segítünk mi neked!