Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Ételfestékek fajtái

Ételfestékek fajtái

Estére egy kis anyagismereti leckével készültem a számotokra. Emlékszem, néhány hónappal ezelőtt, magam is elvesztem az ételfestékek különböző típusai között. Most éppen a köztük való tájékozódásban szeretnék egy kicsit segíteni nektek. 

Ahogy láthatjátok a képeken is, nemrég rózsaszín macaronokat sütöttem.  A tésztához CC gél állagú ételfestéket használtam, méghozzá pink árnyalatban. Ezt a színt természetesen pirosból is ki tudjátok keverni, csak arra ügyeljetek, hogy tényleg egy cseppnyit adjatok hozzá, mert ezek a gélek bivalyerősek!  A festéket a félig felvert tojáshabhoz adagoltam, amiben a gél pillanatok alatt feloldódott és beszínezte a krémet – korábban kísérleteztem porokkal is, de a gélekkel való munka sokkal haladósabbnak bizonyult. Persze ennek is megvan a hátulütője: ha túl sokat adagoltok hozzá, ronthat a tészta állagán. Pasztell árnyalatoknál viszont ez a veszély sem fenyeget. 

A kisült macaronok tetejét megfestettem.
Néhány darabot egyszerűen egy porba mártott ecsettel, minden folyadék nélkül áthúztam (2.kép), amitől gyönyörű, gyöngyházfényű piskótakorongot kaptam. Egyszerűen imádom ezt a technikát!
A következőknél már alkoholba mártottam az ecsetet, és úgy vittem fel a port a felületre (3.kép), vékony csíkokban haladtam, lassanként felépítve a színeket – szerintem ez adja a legszebb végeredményt, főleg, ha többféle porfestéket viszünk fel a macaronra.

Azért, hogy ti is lássátok a különbséget, lefestettem néhány darabot gél állagú festékkel is (4.kép), ami viszont azt kell, hogy mondjam, korántsem hozta a kívánt hatást. A festék egy hosszabb száradási idő után sem száradt meg, kifejezetten ragacsos maradt a felülete. A festék ugyan élénk maradt, viszont ez esetben egyáltalán nem ilyesféle hatást képzeltem el. 

Összegezve: Ha engem kérdeztek, egyik típusú ételfesték sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Az a fontos, hogy ismerjétek a tulajdonságaikat, és az elképzeléseiteknek megfelelően válasszatok közülük.

Tartalomhoz tartozó címkék: fondant használata torta díszítés

Keresés